Olaszország

Eszembe jutott, hogy megosztok veletek néhány fotót amit egy külföldi kirándulás alatt készítettem. Közben pedig arra gondoltam leírom egy -egy kép készítésének rövid történetét. Nem vittem magammal szűrőket csak egy állványt . Remélem tudok majd néhány gyakorlati tanáccsal szolgálni, egy dolgot szeretnék csak előre közölni. Ha szorít az idő nagy eséllyel nem lesznek olyan fotóid amiket sűrűn vissza fogsz nézni.

hdr2
(Velece) Lehet nem a legjobb kép elsőre ugyanis sokat javítottam rajta azonban mikor megláttam ezt a kis utcát tudtam mi fogott meg és mit akarok javítani rajta. Először a járólapok tetszettek meg és fokozatosan állt össze a kép a kis virágüzlettel majd az utcai lámpákkal. A lámpákba utólag csaltam fényt ahogyan a járda mintázata is fel van erősítve kicsit.
hdr10

Gyenge HDR kép 3 fotóból. Nem vagyok oda az erős HDR-ért épp ezért addig állítgattam amíg el nem tűnt a fa körül kialakult erős aura. Szerencsém volt mert még naplemente előtt odaértünk:) A hangsúlyos pont a naplemente , alatta a kicsi kikötővel.

hdr11

 

 

(Velence)

hdr14
(Sirmione)

Szintén egy gyenge hdr

Sirmione

Ezen a képen annyi a csalás hogy 3 soros panoráma kb 15 képből.

hdr15

hdr17

 

(Sirmione miután már lement a nap)

hdr18

(Sirmione miután már lement a nap)

IMG_7767

(Velence)

IMG_7824

(Velence)

 Ennél a fotónál már mindenképpen szükségem volt az állványra ahhoz hogy a csónakok a gyenge hullámzásoktól elmosódjanak.  az expozíció 13 másodperc.

IMG_7855
(Milánó)

Nincs ultra-nagylátószögű objektívem ezért ismét egy panorámát láthattok 18 képből.  Talán ez az egyetlen egy utazási fotóm amin emberek szerepelnek. Ha nem szeretnél millió embert a képeiden egyszerűen komponáld úgy a fotót hogy addig emeled a kamerát amíg a fejük fölé látsz a keresőben.

nagypano1

 

(Sirmione) Nem volt sok időm mert a nap már kezdett lemenni de még épp megvilágította a szemben lévő havas csúcsokat. A kép kb 20 fotóból készült panoráma. Imádom ahogy a felhők tükörképe még a hullámzó vízen is meglátszik:)

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!